2014. február 10., hétfő

Csoki gyurma

1 tábla csoki
3 ek méz
3 tk étkezési keményítő

Felolvasztom a mézet és belekeverem a keményítőt, majd ezt a mikróban megolvasztott csokihoz keverem. Zsírpapírra kiöntöm szép vékonyan és hagyom, hogy megdermedjen. Mikor kész leszedem a zsírpapírról. Gumikesztyűben nagyon jól lehet formázni belőle például golyókat, rózsát. A rózsához is golyókat készítek. Ezeket ellapítom és így formázom ki a szirmokat. A feliratot is ilyen gyurmából készítem, úgy hogy vékonyra kisodrom a csokit, majd felhelyezem az előre megírt betűkre.

 A csokigyurma ötletet a neten találtam, a recepteszter.blogspot.hu-n. Tök egyszerű, lehet fehércsokiból is. Az alapreceptje nálam: 10 dkg csokihoz, 2 ek méz. Ebből marad is természetesen. Fóliába jól becsomagolva 2 hónapig simán eláll hűtőben. Gyurmázás előtt mikrózni kell. A rózsát ugyanolyan technikával készítettem, mint ahogy a fondant rózsát kell, annyit mókáztam vele, hogy amikor gyúrom a kéz melegétől nagyon olvad, tehát külön kilapogattam a szirmokat, pár másodpercre hűtő és aztán gyorsan összeraktam. A levelekhez vadásztam a ház előtti bokorról szép erezetű leveleket. Rálapítottam a csokigyurmát a levélre, körbevágtam, pár másodperc hűtő és utána óvatosan lehúztam róla a levelet. Az a jó, hogy amikor kész a rózsa, meg a levelek, akkor szobahőmérsékleten is keményednek kis idővel. 


Noa:
Raktam bele keményítőt,az íze nagyon finom lett,már csak az a kérdés hogy formázható-e!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése