A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Borcsamama. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Borcsamama. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 20., péntek

Mákvirág kalács


Tészta: 3,5 dl tej, 3 evőkanál porcukor, ebben felfuttatsz 4 dkg élesztőt.5o dkg liszt, 5 dkg /3 evőkanál/ olvasztott ráma, 2 tojás sárgája, 1 mokkáskanál só. Ezeket összegyúrod, keleszted, nyújtod, töltöd.

Töltelék: 4o dkg darált mák, 3o dkg cukor, 1 dl tej, ezeket jól összemelegíted, ha már hült, beleteszel mazsolát, 2 reszelt almát, 1 citrom lereszelt héját.

Semmi különös, csinálsz egy kelt tésztát, ha megkelt kinyújtod, én olyan hajdanvolt rajztábla méretűre nyújtottam, rákened a tölteléket, és feltekered mint a bejglit. A tepsibe teszel sütőpapírt, beleemeled óvatosan a tekercset, úgy hogy egy kört formázol belőle. A képeken látszik is. A két végét, ahol összeér, kicsit összenyomkodod, hogy ne váljon szét. Jó nagy tepsibe kell tenni. A közepében a lyukat egyenletesre igazítom, egy pici lábast kívülről lekenek vajjal vagy olajjal hogy ne ragadjon rá a tészta, és beleteszem a közepébe. Éles késsel felszeletelem, de úgy hogy a kis edény körül kb. 3 centit nem vágok el. A szeleteket mindig félig kifordítom, mintha le akarnám fektetni. Így szépen sorban egymásra kerülnek a szeletek. Az egyik képen látszk is, ott még egy része egyben van, nincs szeletelve. Ha kész, hagyod még egy darabig kelni,utána kiveszed a kislábast, aztán lekened tojás sárgájával - én mindig teszek bele kevés tejet, - attól lesz szép fényes, és persze szaporitja is a tojást. Előmelegített sütőben megsütöd. Fogalmam sincs hány fokon és meddig, figyelem, és mikor úgy gondolom hogy jó, akkor megnézem. Gázsütőben középre állítom , kb. 4-5 közé.



2015. augusztus 24., hétfő

Édeskömény saláta

Két édesköményt uborkagyaluval vékony szeletekre vágom, sóval, borssal , citromlével fűszerezem, teszek bele egy csokor összevágott petrezselyemzöldet és snidlinget, 2 evőkanál oliva olajat és jól összekeverem. A zöldjét is beletesszem apróra vágva. Ha igényli, akkor pici porcukorral enyhítem a savanyúságát.

Tavaszi dekoráció



Noa:

Borcsamama:





2015. augusztus 2., vasárnap

Mézeskalács máz Borcsamamától



A máz készítését a menyemtől tanultam, ő profi benne, meg a torta díszítésben is.

1 tojás fehérjéből csináltuk, kb 25-3o dkg porcukorral, 1-2 csepp citromlével, és a keverővel a legalacsonyabb fokozaton jó sokáig kevertük. A végén tettünk bele 2 csepp glicerint, az azért kell, mert akkor könnyebb elharapni a cukormázat.

Kettőt direkt félretettem, a mai napig sincs semmi baja, egyetlen egyről se pörgött le a máz, az írókázottakról sem. Amikor rákentem arra kellett figyelni, hogy egyenletes legyen rajta a máz. Másnapig száradt, és utána jött rá a többi dekorálás. Az alap máz egy nagyon picivel sűrűbbkell legyen mint az írókázós.

2015. július 29., szerda

Szilvaleves




Mirelit szilvából csináltam, de befőttből vagy frissből is jó lehet. Kiolvasztottam , a levét lecsöpögtettem.

Pici vajban karamellizáltam kb. 2-3 evőkanál barna nádcukrot, -szerintem a sima is ugyanolyan jó - átforgattam benne a szilvát, felöntöttem jó fél liter vízzel /vagy a befőttlével/, tettem bele örölt fahéjat, egy pici gyömbért ,egy csipet sót, és puhára főztem. Kevertem bele kb. fél dl tejszínt, majd botmixerrel pürésítettem. Nekem így pont jó lett az állaga. Ízlés szerint még lehet utánaízesíteni. Tegnap langyosan ettük, ma hidegen, mindenhogy nagyon fincsi volt.

Zacskós habtejszínem volt itthon, abból tettem bele, a többiből habot csináltam, azt nyomtuk a tányérban a tetejére, és megszórtuk pirított szálasra vágott mandulával.

Több receptet is elolvastam, mindegyikben volt valami sűrítő, pl. puding, én nem akartam bele tenni , de nem bántam meg. Máskor is így fogom csinálni.


2015. július 21., kedd

A varrás alapjai


Ha varrni akarsz tanulni, első lépeés, hogy megismerkedsz a gépeddel.  Előveszed a használati utasítást, végigolvasod úgy hogy közben mindent megnézel és kipróbálsz a gépeden, és ezt megismétled legalább háromszor, vagy amig azt nem érzed, hogy szuperül megy.
Aztán még a neten is kereshetsz oldalakat, amik nagyon sok segítséget adhatnak.
Pl. van a Foltvarró Céhnek honlapja,  www.hunpatch.com,  naitt pl. sok infót találsz cérnákról, tűkről, közbélésekről, amik mind nagyon fontos tudnivalók.  Aztán van egy oldal, ami ugyan már nem él, de szintén érdemes végigbogarászni, a hasznos tudnivalók miatt.  www.folt-varras.hu  Itt regisztrálni kell.
Hogy ne csak olvass, tanulj meg egyenesen varrni, varrásszélességet tartani.  Ehez segítségként ragassz egy fehér papírcsíkot a gépedre, a talptól valamilyen távolságra, és próbálj úgy varrni, hogy az anyagod szélét a papír mellett vezeted.

2014. november 10., hétfő

Szilveszteri menü


Borcsamama:
Ami a szilveszterezést illeti, mi itthon leszünk, olyan "öregesen" fogunk ünnepelni, Tv, társas, kártya, majd amihez kedvünk lesz.
Még van egy csomó süti maradék, így csak leveles tésztából malackákat fogunk sütni Ádámkával, és lehet hogy sajtot is csinálok, ill. abból is malacokat. Vacsorára virsli lesz, nem főzök.

Csitar:
Nálunk szilveszterkor jó előre bepácolt bőrös malac sül, éjfélkor a szokásos roppanós virsli.
Újév napján a bécsi koncert előtt ébredünk, akkor csak leves van, vagy kolbászos, savanyúkáposztás korhelyleves, most füstölt sertés hússal készített babérleveles lencseleves lesz. Késő délután pedig hideg malacsült ecetes krumplisalátával.
Ilyenkor csak sós, sajtos rúd és valamilyen pogi, most ez töpörtyűs lesz.

Csingi:
füstölt hússal lencse

Zsumama:
Fő a füstölt csülök, abban fő a lencse. Virslit tekerek be leveles tésztával és megsütöm. Férjem almás batyukat süt délután szintén vajas - leveles tésztából.

Fönicia:
Nálunk már kisült a mézes-fokhagymás malac sült,és fasirt golyócskák lesznek,csináltam még sonka tekercset és töltött tojást,ja és baconba tekert májacskákat is.

Eszterlili:
Tésztasaláta lett, finomra sikerült.Meg lesz virsli, de előfordulhat, hogy elmarad. Sütni nem sütöttünk, van sós rágicsa mindenféle, meg üdítő, ital

2014. november 7., péntek

Csokiláva

2o dkg 7o %-os étcsokit össze kell olvasztani 2o dkg vajjal.
8 tojás sárgáját kikeverni 2o dkg cukorral.
4 tojás fehérjét kemény habbá verni egy csipet sóval.
Ezután össze kell keverni a két tojásos masszát, hozzáadni 2o dkg lisztet, a csokis masszát és 3-4 kanál kakaóport.
Kivajazott muffin formába kell önteni, és fél óráig hűtőben pihentetni.
200 fokra előmelegített sütőben 12 percig kell sütni. /fontos az időt betartani!/
Lime vagy citrom fagyival kell kínálni.

A kép szerint, amikor szétvágod, akkor egy sűrű folyós csokis massza folyik ki belőle, nagyon guszta és fincsinek néz ki, hát még a fagyival együtt!

Keményítés

Kőmű

Én tömény folyékony keményítőt használok. Olvastam a cukorszirupról is, de állítólag besárgul a kézimunka,ha nem jó a cukor minősége

Sushi:
A kemenyitöt szerintem a DM-ben megtalalod. Nekem spray is van.

Kőmű:
Én a helyi gazda boltba szoktam venni,de múltkor a sparba is láttam.

Borcsamama:
megnéztem, szerintem nagyon jó. Ezt a kifeszítést én is akartam ajánlani, csak gondoltam előbb szétnézek. Mindjárt elsőre ezt találtam, nem is keresgettem tovább.
http://szeretekhorgolni.com/horgolas-technika/horgolt_hopehely_kemenyites

Kőmű:
Egy tálkába tegyél tömény keményítőt, tedd bele a keményítendő darabot, hagyd benne egy kicsit, majd nyomkodd ki. A munka nagyságától függően ezt megismétlem 2-szer, 3-szor. Majd ezután kifeszítem és gombostűkkel lerögzítem. Teljes száradásig így hagyom. Nekem eddig mindig sikerült a keményítés, kőkemények lesznek a munkák.


2014. október 16., csütörtök

Karácsonyfáink képekben 2.

Sityike:


Anikó:





Csingi:





Shephard:





Borcsamama:




Démétér:





Klementina34:


Bridzso:

Sushi:


Csitar:
















Fönicia:

Eszterlili:

Csipke:



Maci:

Kisbogár:

Bági:


Fruzsy:

Zsumama:



Koszmatyi: