A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gasztroajándék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gasztroajándék. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 20., hétfő

Fűszeres fetasajt olajban

A fetasajtot kockára vágjuk, beletesszük egy szép üvegbe
szórunk bele fűszereket pl. szemes borsot, bazsalikomot, oregánót, kakukkfüvet
pár gerezd fokhagymát
esetleg aszalt paradicsomot, attól függ, milyen a megajándékozott ízlése
felöntjük oliva olajjal és lezárjuk.

Reika:
Én is készítettem már ilyet. A fetát krémfehérsajttal helyettesítettem, mert az valamivel költséghatékonyabb. Én tettem bele olívabogyót is.

Mágika:
Én két éve készítettem hasonló ajándékot, 3 féle sajtból, fűszerekkel olívával felöntve. Talán még a blogon is fent van, lehet a 2012-en, akkor többen is készítettünk ilyeneket, ha jól emlékszem többféle variációt is megosztottunk ezzel kapcsolatban. 


http://karacsony2012.blogspot.hu/2012/11/pacolt-fuszeres-sajtok.html

Szisszka:
A fetás olivás fűszeres sajtot mennyivel kell korábban elkészíteni? Mennyi idő alatt érnek össze az ízek? És meddig áll el? Hűtőben kell tartani?

LondonEye:
én leszűrném az olajat és használnám olyan salátákhoz vagy ételekhez, amihez illik
pl. a bruschettához

Mágika:
szerintem 1 hét alatt tutira összeérnek az ízek, az eltarthatóságával kapcsolatban én a sajt lejárati idejével számoltam, próbálj meg olyat venni aminek minék később jár le a szavatossági ideje, de szerintem addig úgysem fog kitartani. Én hűvös spejzban tartottam, ill. felbontás után hűtőben.




Tea ajándékba

Kljucsi:
Encsyke hozzászólásában van egy papírból készült teáskanna, amiben teafilterek vannak. Na ezt továbbfejlesztve fogom csinálni a kolleganőimnek az ajándékot. Textilből, karácsonyfaformában. Mi egyébként is szoktunk egymásnak adni teákat kóstolóba, most karácsonyi ajándék lesz.


2014. szeptember 30., kedd

Angol citromkrém - Lemon curd

Hozzávalók:
5 dkg eritrit vagy nyírfacukor (cukorral is lehet, amióta én nem eszem cukrot, kevesebbet kell használnom az édes ízből, ezért lehet több is ízlés szerint)
2 kezeletlen citrom leve és reszelt héja
1 tojássárgája és 1 egész tojás
5 dkg vaj (nem margarin!)

A citrom levét, reszelt héját, az édesítőt (cukrot), és a tojásokat simára keverjük. Vízgőz fölött elkezdjük főzni, folyamatos kevergetés mellett, majd mikor elég meleg, apró darabokban belerakjuk a vajat. Vízgőz felett sűrűsödésig keverjük. Sodó állagúnak kell lennie, fontos, hogy ne főzzük túl, mert akkor lesz egy citromos tojásrántotta belőle :D Befőttes üvegekbe téve hűtőben 1 hétig áll el a tojások miatt. Használható kenyérre kenve, sütikbe, piskótákba tölteléknek, vagy csak magában kanalazva

Gasztroajándéknak is megfelel, de a tojások miatt elég kényes, erre fokozottan ügyelni kell!

2014. július 21., hétfő

Ólomüveg-sütik




Mézeskalács tészta:
20 dkg méz
15 dkg vaj

Mikróban összemelegítem, míg a vaj elolvad.

25 dkg porcukor
3 egész tojás
1 tk. szódabikarbóna
fél cs. mézeskalács fűszerkeverék

Ezeket összeturmixolom.

75 dkg liszt

A mézet és a turmixot alaposan elkeverem, majd fakanállal belekeverem a lisztet is. Nem lesz kemény a tészta, így jó, csak váljon el az edény aljától.
Legalább 1 napig pihentetem letakarva szobahőmérsékleten.

Ha üvegsütit szeretnénk készíteni akkor már a tepsin (amire mindenképp tegyünk sütőpapírt, mert arra nem ragad a cukor) vágunk bele még kisebb formát, majd ha másként nem megy, akkor egy fogpiszkáló segítségével vesszük ki a felesleges tésztadarabot. Az így keletkezett kis formába tesszük a megtört kemény cukrot, együtt sütjük készre. Ne sajnáljuk belőle cukrot, mert sütés közben nagyon összeolvad, ha nem rakjuk púposan a kis formákba, akkor fennáll a veszélye, hogy itt ott lyukas marad az "üveg" rész.
Kb. 5-8 percet sütjük 180 fokon. Ha ettől többet sütjük akkor a mézes túlsül, a cukor pedig egyen színűvé válik mivel karamellizálódik.
Miután kivettük hagyjuk egy kicsit hogy kössön, hűljön a cukor utána gond nélkül levehető a sütőpapírról.

Csokikanál - linkek



1. http://zaziebaba.blogspot.hu/2011/11/karacsonyi-otlet-csokikanal.html

2. http://karacsony2012.blogspot.hu/2012/10/csokikanal.html

3. http://gyongyospottyos.wordpress.com/tag/csokikanal/

Borcsamama:

Egyszerűen felolvasztottam gőz fölött a csokit, bele öntögettem a bon-bon formába, és amikor már majdnem teljesen kemény volt, akkor belenyomtam a pálcikát, aztán hagytam másnapig, akkor szedtem ki a formából. Mivel olyan volt itthon rengeteg, én azt a műanyag kávé-keverő pálcikát használtam.


Fahéjas-szilvás-almalekvár Mágikától

1,5 kg alma
1,5 kg szilva
50 dkg cukor
örölt fahéj
2 cs. zseléfix
A gyümölcsöket ledarálom ,(almát lehet reszelni is) összekeverem a cukorral zseléfix-xel és fahéjjal ízesítem, felforralom, pár percig főzöm és mehet az üvegekbe, fejre állítom pár percre, majd mehet a kamra polcra. Természetesen a cukor mennyiségén lehet változtatni, ki mennyire szereti édesen, ill. attól függően hogy a gyümlcsök mennyire édesek.

Almalekvár Mágikától

Hozzávalók:
1,5 kg alma,
25 dkg cukor,
örölt fahéj
1cs. zseléfix

Az almát megpucolva lemértem, és lereszeltem nagy lyukú reszelőn, így kis alma csíkokat kaptam, (nem volt kedvem elővenni a húsdarálót, ha ledarálod, esetleg turmixolod, akkor szerintem pépesebb lesz). Ha nem akarod hogy megbarnuljon lehet citrom levével locsolgatni, de én ez nem tettem az örölt fahéjtól úgyis barnás lesz az egész. Amikor ezzel készen voltam bele a fazékba és hozzákevertem a cukrot, ízlés szerint az örölt fahéjat, (nem mértem csak úgy szórtam bele) valamint a zseléfixet, én 3:1-est használtam, és a leírásnak megfelelően nagy lángon felforraltam, majd pár percig még főztem és zutty bele az üvegbe, celofán a tetejére + kupak és ment a polcra fejjel lefelé állítva. Kb 2db normál befőttes üveg lesz belőle. (nekem 1 befőttes + 3 kisebb üveg lett)

Nem tudom ki milyen zseléfixet használ, de az ott megadott gyömölcs mennyiségnél kicsit többet tettem bele, a cukor mennyiségét viszont csökkentettem, illetve, ha savanykás az alma akkor több cukor kell bele, megkóstólod amikor kezd forrni, ha nem lenne elég édes lehet beletenni még egy kis cukrot.

 

Szilvalekvár Mágikától

1,5 kg szilva,
25 dkg cukor,
őrölt fahéj,
1 cs. zseléfix.

A szilvát húsdarálón szoktam ledarálni, ehhez teszem a cukrot és ízlés szerint a fahéjat ill. 1cs. zseléfixet, jól összekeverem az egészet, felforralom, pár percig főzöm és megy az üvegbe.

2014. július 18., péntek

Házi forraltbor fűszerkeverék



1 egész fahéj

8 szegfűszeg

1 babérlevél

csipet gyömbér

csipet szerecsendió

pár szem kardamom

1 vaníliarúd

fél citrom

fél narancs héja

barna cukor

méz ízlés szerint.

2014. július 16., szerda

Szívecskés gesztenye bonbon


Hozzávalók / 4 adag
80 g étcsokoládé
80 g gesztenyemassza
35 g habtejszín
10 g porcukor

Elkészítés
Az étcsokoládé kétharmadát megolvasztjuk, és kikenünk vele egy szilikon bonbonformát.20 percre hűtőbe tesszük.
A gesztenyét és a porcukrot egyneművé keverjük a tejszínnel. A tölteléket a bonbonformák mélyedéseibe kanalazzuk, majd újabb 20 percre hűtőbe tesszük.
A csoki maradék egyharmadát megolvasztjuk, és lezárjuk vele a bonbonokat. Egy órára hűtőbe tesszük.
Kifordítjuk a formából, és levágjuk róla a felesleges részeket.


Forrás:
http://www.nosalty.hu/recept/szivecskes-gesztenye-bonbon

Zserbó bonbon Besameltől



Hozzávalók 30 db-hoz:
15 dkg darált dió
15 dkg aszalt sárgabarack apróra vágva
1 ek porcukor
1 ek rum/brandy
2 ek baracklekvár savanyú
1 narancs reszelt héja
20 dkg étcsokoládé a bevonáshoz

Elkészítés
A hozzávalókat összekeverjük, ha nem lenne eléggé formázható, adunk hozzá még egy kis lekvárt.
Apró gombócokat készítünk belőlük, majd ezeket az olvasztott csokiba forgatjuk, de akár csokireszelékbe is forgathatjuk, és sütőpapírra tesszük.
Ha megdermedtek, mignon papírba helyezzük őket, de akár be is csomagolhatjuk.

Forrás: 

Mákkrémes bonbon



Hozzávalók:
30 dkg fehér csokoládé
125 ml tejszín
5 dkg darált mák
2 dkg vaj

Először a mákos tölteléket készítjük el, mert hűlnie kell. Ehhez a tejszínt kis lábosba feltesszük forrni. Mikor forr, beleöntjük a mákot, és kissé összefőzzük. Levesszük a tűzről, beletördelünk 8 dkg fehér csokoládét, és addig keverjük, míg elolvad, majd a vajat is hozzáadjuk, és kevergetjük, míg egynemű masszát kapunk. Félre tesszük hűlni.
A többi csokoládét vízgőz felett megolvasztjuk, és bonbonos formák mélyedésit kikenjük vele úgy, hogy egy kiskanállal a mélyedésbe folyatunk, majd tiszta ecsettel a szélére felkenünk a csokiból. Hűtőbe tesszük teljes dermedésig. Utána a mákos töltelékkel megtöltjük a mélyedéseket de nem teljesen tele, hagyjunk egy kis peremrészt. Megint hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen, végül olvasztott csokival bevonjuk a tetejét, vagyis bezárjuk a töltelék körüli részt. Újra hűtőbe tesszük, és csak teljes dermedés után nyomkodjuk ki a formákból.

Megjegyzésem: Én szilikonos jégkockatartóba készítettem a bonbonokat, és mielőtt kinyomkodtam volna, jobbról-balról meghúzogattam a széleket, hogy a csokitól elváljon a műanyag. Ezután könnyedén ki lehet szedni a bonbont.


Forrás:

2014. július 1., kedd

Forrócsoki pálcán

Van a csokikanálnál jobb is, vagyis másabb: forrócsoki pálcán, csokit kell hozzá olvasztani amibe lehet tenni fahéjat, gyömbért..., narancshéj reszeléket ki mit szeretne, aztán míg híg pl jégkockatartóba beleönteni és mielőtt megdermedne, bele kell állítani egy pálcikát, aztán ha kész szépen becsomagolni és kész a forró csoki ajiba, amit csak egy forró bögre tejbe kell beletenni, az majd feloldódik és kész is van . 

2013. november 15., péntek

Mézes-mazsolás-mézeskalács fűszeres alma-körte lekvár


Egy kg almát és fél kg körtét apró kockákra vágtam. Hozzáadtam 20 dkg mézet - harminc kellett volna de ennyi volt itthon- két teáskanál mézeskalács fűszert, két és fél nem túl nagy citrom levét, egy bögre vizet - kb. 3 dl- és 10 dkg apróra vágott mazsolát.

Addig főztem, amíg a gyümölcsök megpuhultak, ekkor belekevertem 10 dkg nyírfacukorba 2 dzsemfixet / 2:1/, két három percig rotyogtattam és már raktam is az üvegekbe. Nem túl édes, inkább savanykás ízvilágú lett, nekünk nagyon ízlik. Igazi, fincsi karácsony illata van.


Shephard:
Kicsit másképp csináltam, mert elfelejtettem venni dzsemfixet, elfogyott itthon, úgyhogy körtét almát fazékba tettem, mézzel, majd lassú tűzön főztem, hogy kijöjjön a leve, akkor beletettem a fűszert, citromlevet, utána leturmixoltam nagyjából, hogy legyenek még benne kis darabkák, picit még rotyogtattam, majd levettem a tűzről, késhegyni Nátrium-benzoát bele, aztán üvegekbe, azokat fejreállítani, és kész is Nagyon jó illata van és rettentő finom, köszönöm a receptet.

2013. november 14., csütörtök

Vanília kivonat

Egy deci vodkához egy rudacska dukál. Ezeket üvegbe zárod, sötét, hűvös helyre teszed és kb. hat hétig hozzá sem szólsz. Természetesen tovább is lehet érlelni.. Minél tovább hagyod pihenni annál sötétebb lesz a színe.

A vanília kivonatnak másfél hónapra van szüksége ahhoz, hogy összeérjenek az ízek.

Felhasználása:
Tortába, krémekhez, bóléba, likőrökhöz, de még kakaóba is mennyei.

Forrás:

2013. november 11., hétfő

Mézes körtés almalekvár mazsolával

Hozzávalók: 400 ml
50 dkg alma
25 dkg körte
15 dkg méz
3,5 dkg mazsola
1 púpos tk őrölt mézeskalács fűszer
1 citrom leve

Az almát, körtét meghámozzuk, feldaraboljuk, majd a mézzel, fűszerekkel, durvára vágott mazsolával és a citrom levével és fél pohár vízzel feltesszük főni. Ekkora mennyiséget én egy magasabb falú, széles serpenyőben főzök, ebben hamar elkészül. Amikor már sűrűsödik a lekvár, érdemes gyakrabban kevergetni, majd ha kész (ez nagy lángon tényleg csak nagyjából 15-20 perc), akkor sterilizált üvegekbe szedem még forrón.

A levegőt kiütögetem a lekvárból amennyire csak lehet, majd a tetejét lezárom két réteg celofánnal és egy csavaros tetővel. Aki úgy biztosabbnak érzi, és hosszabb távra szánja a lekvárt, a két réteg celofán közé tehet késhegynyi szalicilt is.

Az üvegeket egy pillanatra a fejükre állítom, majd visszafordítva, talpukkal lefelé dunsztba kerülnek egy napra.



Ketchup recept 3.

Hozzávalók:
3 kg paradicsom,
1 kg alma,
1/2 kg vöröshagyma,
50 dkg kristálycukor,
10 dkg só,
1 dl 10 % ecet,
2 db babérlevél,
1 kávéskanál őrölt bors,
10 kávéskanál pirospaprika (édes),
1 kávéskanál reszelt szerecsendió,
1 kávéskanál örölt fahéj,
10 db szegfűszeg,
4 gerezd fokhagyma összenyomva.


Az egészet összefőzzük, átpaszírozzuk, ujra felforraljuk, mielőtt levennénk a tűzről 2 kávéskanál nátrimbenzonátot keverünk hozzá. Üvegekbe rakjuk száraz duncba hagyjuk kihűlni.

Müzli szelet

Hozzávalók:
 egyenlő arányban zabpehely, füge és mogyoró.
/alapadag 20 dkg mindegyikből/.


A mogyorót megpirítod, robotgéppel összetöröd.
A fűgét apróra darabolod.
Hozzáadod a zabpelyhet, 1 banánt összetörve villával, fahéjat, 1 vanilia rúd kikapart belsejét, 1 almát pucolva, reszelve, 3-4 evőkanál olajat.
Az egészet összekevered, sütőpapiros tepsiben 160 fokon 25 percig sütöd, tetszés szerint szeleteled.