2014. július 12., szombat

Ablakos mézeskalács (cukorkás)



LondonEye:
Nekem az ablakapárkányokon szokott lenni girland, pici masnikkal és azon ablakonként 150 pici égőcske, nagyon szeretem, csak keveset látom, mert mindig én kapcsolom be, és akkor már nem mászkálok ki nézegetni

pont azon gondolkoztam, van-e egyáltalán töltetlen savanyúcukor, de azt a picikét ismerem, az jó lesz:-)
én sütőpapíron sütök, úgyhogy liszt csak a nyújtáskor lesz a deszkán, köszi a tanácsot

No hát megvannak az első tanulságok
NAGYON apróra kell zúzni a cukrot, mondhatnám porcukor-szerűre, mert ugyan szép, de
1. túl vékony benne az "ablak"
2. kis buborékok vannak benne
ez mind attól van, hogy voltak benne darabos részek



2 adag ablakos mézeskalácsot sütöttem, az elsőtanulságait megírtam, most jöjjön a 2.
most sokkal jobban felpúpoztam az összetört cukrok
e likba egy egész szem cukrot tettem hogy lássam, mi a különbség
jelentem: semmi a világon!!!
sülés közben megnéztem, azért vannak kis buborékok, mert annyira forró, hogy bugyog
az egész cukor pontosan úgy viselkedett meint a felaprított, ha nem jelöltem volna meg, fogalmam nem lenne, melyik az

Csipke:
Én tavaly csináltam hasonlót, savanyú cukorkát törtem apróra, azt szórtam bele a mézesbe vágott lukba. Nagyon jó lett!

Pelyheskiskacsa:
Én tavaly savanyúcukrot raktam bele (nem kell egy egész, törd össze vagy tegyél bele azt a pici kínálócukrot, abból legalább sokféle szín van).
Arra kell vigyázni, hogy a mézes alatt ne legyen sok liszt a sütőpapíron, és az "ablak" alatt sem, mert akkor nem lesz szép a végeredmény, befolyik a süti alá vagy homályos lesz az "üveg".

Shephard:
én is savanyúcukorral csináltam már ilyet évekkel ezelőtt, nagyon szépen átsejlik a fény rajta

Banyoc@:
Emlékeimben van, mintha szó lett volna az üveges mézeskalácsról
Egyáltalán nem olyan bonyolult a készítése mint amilyen szép lesz az eredmény, úgyhogyAngyalkák, tessék bátran nekiállni!
Én a 100 forintos boltban szoktam apró -bő körömnyi méretű- töltetlen kemény savanyú cukorkát venni.
kicsomagolom a cukrokat és szétválogatom színek szerint -bár volt már olyan hogy mind sárga volt, csak a papírcsomagolás volt más-más színű-
Sütőpapír darbba, és konyharuhába csomagolom a cukrokat, aztán adok nekik rendesen a sodrófával..... és ezzel már félkész az "üveg".
Kiszaggatod, kivágod a tésztát, ajánlott sütőpapíron sütni.
Ahova "üveget" akarsz oda beleszórod az összetört cukrot. Ugyanúgy sütöd mintha nem lenne benne, ha kihűlt óvatosan lehúzod róla a sütőpapírt.
Hagyományos fehér kristálycukorral is próbálkoztam már, ami nagyon nagyon finom kristályú volt az úgy-ahogy elolvadt, a durvábbak nem... tehát nem érdemes kockáztatni, a savanyú cukorkának alacsonyabb az olvadás pontja -mivel már hőkezelt cukor-. biztos az eredmény.

Nem kell teljesen porrá törni, de ne maradjon benne mondjuk fél szem egyben..
Nagyjából olyan jó nagy kristálycukor méretre.. Könnyen törik.
púposan teszem meg vele a likat... beleolvad. Ha túl vékony benne a cukor réteg "kitörhet az ablak":)








LondonEye: 
a mézeskalácsaimból egyszerűen kiolvadt a cukor!
 mit csinálhattam rosszul?

Kőmű:
Szerintem kevés volt benne a cukor törmelék. Aztán az is lehetett a probléma,hogy még a meleg mézeskalácsot akartad levenni a sütőpapírról. Majdnem teljesen ki kell hűlnie,akkora szilárdul meg rendesen.

LondonEye:
az a helyzet, hogy teljesen jól nézett ki, addig, amíg a fára nem akasztottam...és ott folyt le, de az már hetekkel a sütés után történt

Banyoc@:
az idén nekem is kiolvadt belőle a cukor... szerintem ez a cukorka minősége miatt van!!!! nem hiszem hogy bármit hibáztál volna...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése